The use and abuse of parliamentary concepts in Hungarian parliamentary debates, 1920–27

ABSTRACT

During and after the First World War, discourses calling for constitutional reform pervaded Europe. The break-up of the continental empires, the emergence of the new nation-states, and the western calls for democratization collectively gave rise to transnational debates about parliamentarization and parliamentary government. However, in the diverse and contingent post-war political environment, at the same time these ideals were given profoundly nation-specific meanings. They were implemented in the process of nation-building in equally diverse national contexts. This article analyses the use and abuse of the parliamentary concepts and their vernacular redescriptions in Hungarian parliamentary debates in the years 1920, 1923 and 1927. In those instances, the concepts of parliamentarism were constantly redescribed in order to construct and maintain the legitimacy of the counter-revolutionary regime.

KEYWORDS:

• Hungary
• constitutionalism
• parliamentarism
• parliamentary debate
• 1920s
• political language
• nation-building

Acknowledgement

This article originated in the 70th conference of the ICHRPI in Vienna in 2018. The author remains thankful to the organizers of the conference for the opportunity to present these findings in this special section.

Notes

1 For the empirical parts, this article is based on the author’s doctoral thesis. See: V. Häkkinen, ‘From Counterrevolution to Consolidation? Language of nation-building in the Hungarian parliamentary debates, 1920–1928’, (Univerity of Jyväskylä, PhD thesis, 2019).

2 P. Ihalainen, The Springs of Democracy — National and Transnational Debates on Constitutional Reform in the British, German, Swedish and Finnish Parliaments, 1917–1919 (Helsinki, 2017); J. Leonhard, Die Büchse der Pandora. Geschichte des Ersten Weltkriegs (Munich, 2014).

3 Hungary had experienced a liberal-democratic revolution in 1918, a socialist revolution in 1919 and an anti-communist counterrevolution in 1919; as a result of the domestic tumult, Hungary was only able to appear in the Paris Peace Conference in 1920, when the territorial claims of the successor states had already become a fait accompli. The Treaty of Trianon finalized the process, in which the pre-war Greater Hungary was reduced to one third of its former territory and population. This socio-political trauma collectively contributed to the spirit of retribution against the Communists as well as revisionism of the Trianon treaty in the coming decades. I. Romsics, Hungary in the Twentieth Century (Budapest, 1999); M. Zeidler, Ideas on Territorial Revision in Hungary, 1920–1945 (Boulder, 2007).

4 L. Kontler, Millennium in Central Europe. A History of Hungary (Budapest, 1999), p. 77.

5 B. Cartledge, The Will to Survive. A History of Hungary (London, 2006), pp. 19–22, 65–6, 98, 154; Romsics, Hungary, pp. 55–6, 207–8, 256; Zs. Boros and D. Szabó, Parlamentarizmus Magyarországon, 1867–1944 (Budapest, 2008), pp. 340–342; L. Püski, ‘Választási rendszer és parlamentarizmus a Horthy-korszakban’, in I. Romsics (ed.), A Magyar jobboldali hagyomány, 1900–1948 (Budapest, 2009), pp. 80–81.

6 See, for example, the debate on 26 February 1920, Nemzetgyűlési Napló (Protocols of the plenary sessions of the National Assembly, hereafter NN) I/1920, p. 49; debate on 21 September 1920, NN V/1920, p. 481.

7 Kontler, Millennium, p. 350.

8 Christian Agrarian, Smallholder and Civic Party / Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt, usually referred to as Unity Party / Egységes Párt. Romsics, Hungary, p. 183.

9 See, for example, M. Th. Greven, ‘Dimensions of Politics – A Critique of the Common Onedimensional Concept of Politics’, Finnish Yearbook of Political Thought 5, (2001), p. 101.

10 Boros and Szabó, Parlamentarizmus, pp. 173, 284–285; I. Romsics, István Bethlen: A Great Conservative Statesman of Hungary, 1874–1946 (Boulder, 1995), pp. 44–5.

11 B. Trencsényi, The Politics of ‘National Character.’ A study in interwar East European thought (London, 2013), pp. 118–19.

12 The election law of 1922 declared the ballot open in rural constitutencies, which allowed the landowner magnates – as the trusted collaborators of the regime – to exert pressure on the agricultural workers to vote for the Unity Party. Boros and Szabó, Parlamentarizmus, pp. 239–42; Püski, ‘Választási rendszer’, pp. 73, 78; Romiscs, Hungary, p. 183.

13 L. Püski, A Horthy-rendszer (Debrecen, 2006), p. 268.

14 A similar conservative conceptualization of an organic Volksgemeinschaft over the ‘western’ conceptualization of politically active citizenry was central in the German post-war discourse. Ihalainen, Springs, pp. 436–8.

15 See e.g. P. Ihalainen, C. Ilie and K. Palonen, ‘Parliament as a Conceptual Nexus.’ In P. Ihalainen, C. Ilie, and K. Palonen (eds), Parliament and Parliamentarism. A Comparative History of a European Concept, (New York, 2016); Ihalainen, Springs; C. Ilie, ‘Parliamentary Discourse and Deliberative Rhetoric’, in Ihalainen, Ilie and Palonen, Parliament; O. Pekonen, Debating “the ABCs of parliamentary life”: the learning of parliamentary rules and practices in the late nineteenth-century Finnish Diet and the early Eduskunta (Jyväskylä, 2014).

16 See, for example, Kontler, Millennium, p. 350; Romsics, István Bethlen, p. 265.

17 Cf. K. Palonen, ‘The Parliamentarisation of Elections. A Redescription of the Relationship Between Two Concepts’, Redescriptions 14, (2010), pp. 133–56.

18 See also Püski, Horthy-rendszer, p. 268.

19 The dualist-era Parliament had dissolved itself on 16 November 1918. While the Hungarian Assembly of Soviets (Tanácsok országos gyűlése) had briefly sat between 14 and 23 June, 1919, in the post-revolutionary atmosphere it was seen as completely illegitimate and not a part of the continuum of the Hungarian parliamentary history, see below.

20 ‘Törvény az alkotmányos élet helyreállításáról és az államfői hatalom ideiglenes rendezéséről’, Law I/1920, Nemzetgyűlési irományok (Bills and motions of the National Assembly, hereafter NI) I/1920, pp. 3–8. This and all translations hereafter are by the author.

21 ‘ … nyers tömegeknek vak uralmá[t].’ István Bethlen’s inaugural address in 1921, I. Bethlen (ed by I. Romsics), Válogatott politikai írások és beszédek (Budapest, 2000), p. 121.

22 ‘Könnyelmű gazdálkodás … A polgári elemeknek gyengesége.’ Károly Huszár, 16 February 1920, NN I/1920, p. 3.

23 Gyula Andrássy, 27 February 1920, NN I/1920, p. 73–75. Ironically, Count Andrássy himself had been a textbook example of the ‘pre-war petty politicking’, including parliamentary obstruction and party defections, but at the moment not personally touched by the critique, as he was an ardent supporter of the counterrevolution. L. Lengyel and Gy. Vidor, Nemzetgyülési Almanach 1922–1927 (Budapest, 1922), pp. 6–12; Gy. Vidor, Nemzetgyülési Almanach 1920–1922 (Budapest, 1921), pp. 2–6.

24 Admiral Miklós Horthy (1868–1957), the last commander-in-chief of the Austro-Hungarian Navy and the subsequent commander of the Hungarian counterrevolutionary (White) army in 1919–20, enjoyed unquestioned respect in the counterrevolutionary circles and was virtually the only credible candidate for the position of the Regent, and was duly elected on 1 March 1920. Horthy eventually came to hold the office until 1944, yet he rarely intervened in daily politics. D. Turbucz, Horthy Miklós (Budapest, 2014).

25 ‘Ebben a házban ezekről a padokról, amikor a sajtószabadságról volt szó … mindig egyike voltam az elsőknek, aki annak védelmére keltem és érte szót emeltem. De bocsánatot kérek, a sajtószabadsággal való az a visszaélés, amely egyik oka volt az ország katasztrófájának, tovább nem tűrhető.’ György Szmrecsányi, 23 February 1920, NN I/1920, p. 28.

26 ‘Ebből az elnöki székből június 15-én az úgynevezett Tanácsköztársaságnak az elnöke […] azt mondotta, hogy az ő osztályuralmuk csak akkor jöhet létre, ha a régit megszüntetik, ha a réginek minden szervét elpusztítják. Szó szerint mondta; “Ezeresztendős alkotmányt teszünk sirba örökre s ezzel eleget teszünk millió és millió proletár szivének.” Szégyenteljesebb szavak nem hangzottak el még egyetlen egy nemzetnek képviselőházában sem […] és le kell mosnunk erről a Házról és erről a teremről azt a gyalázatot […].’ Károly Huszár, 16.2.1920, NN I/1920, 3–4.

27 Turbucz, Horthy, pp. 70–71; L. Varga, ‘Suffrage, Parliamentarism and Social Democracy’, in: I. Feitl and B. Sipos (eds), Regimes and Transformations. Hungary in the Twentieth Century (Budapest, 2005), pp. 91–2.

28 ‘ … nemcsak a ránk szakadt nemzeti szerencsétlenség nagysága példátlan, hanem ezeréves történelmünkben példa nélkül áll az az alkotmányjogi helyzet is, amelyben vagyunk […] nemcsak területi integritásunk, nemzeti létünk, de voltaképen alkotmányunk romjai között járunk.’ Béla Turi, 26 February 1920, NN I/1920, p. 51.

29 Charles (1887–1922), the last Habsburg monarch of Austria-Hungary (1916 –18) used the regal name Károly IV as the King of Hungary and Karl I as the Emperor of Austria.

30 Béla Turi, 26 February 1920, NN I/1920, p. 52.

31 Béla Turi, 26 February 1920, NN I/1920, p. 54.

32 ‘Mi minden diktatúrával szemben egy egészséges, erkölcsi alapon nyugvó demokráczia nak a képviselői vagyunk.’ Károly Huszár, 16 February 1920, NN I/1920, p. 4. Constructing democracy and opposing dictatorship was the necessary rhetorical lodestar in the post-war constitutional debates in the countries striving for domestic legitimacy and international recognition, such as Germany and Finland. See, for example, Ihalainen, Springs, pp. 432–6.

33 See, for example, P. Ihalainen, ‘Towards an immortal political body: the state machine in eighteenth-century English political discourse’, Contributions to the History of Concepts 5, (2009), pp. 4–47.

34 ‘A forma itt nem fontos. En azt kérdezem, hogy ha a modern alkotmányosságnak ez a szelleme ott, ahol arra intézmények vannak, ahol arra irott alkotmány van: csak ott nem volna ez az alkotmányosságnak a szelleme, ahol az alkotmány élő valóság, ahol az alkotmány voltaképen a nemzetnek organikus élete?’ Béla Turi, 26 February 1920, NN I/1920, p. 54.

35 Ottokár Prohászka (1858–1927), bishop of Székesfehérvár, originally a modernist Catholic and a Christian Socialist reform politician, chose a more decidedly nationalist position during the counterrevolutionary years and was until his death one of the central proponents of Hungarian Christian Nationalism. P. Hanebrink, In Defence of Christian Hungary. Religion, Nationalism and Antisemitism, 1890–1944 (Ithaca, 2006), 92; Vidor, Almanach 1920–1922, 108–9.

36 Ottokár Prohászka, 26 February 1920, NN I/1920, p. 65.

37 ‘ […] ezeréves Magyarország’, ‘ősi alkotmány’, Károly Huszár, 16 February 1920, NN I/1920, p. 5.

38 Despite the numerous breaks in the statehood or territorial integrity. See, for example, Cartledge, The Will.

39 This kind of rhetoric was also part of the post-war transnational discourse; in their respective nation-building processes also Finland and Poland were eager to appropriate the same role. M. Vares and V. Vares, Valmis valtioksi. Suomi ja eurooppalainen itsenäistymisaalto (Jyväskylä, 2019), pp. 123, 255.

40 ’Mi, magyarok, voltunk megint azok, akiken ez az ázsiai hullám először átcsapott és ez az ázsiai szellemi pestis először a mi vérkeringésünket, a mi nemzeti életünk közgondolkozását inficiálta. Amint azonban a múltban már annyiszor, most újból az egész európai civilizációt veszélyeztető ez a szellemi áramlat a magyar nemzetnek keresztény erkölcsén és a nemzetnek dacos magyar ellenállásán tört meg.’ Károly Huszár, 16 February 1920, NN I/1920, p. 5.

41 ’A világtörténelem kereke most gyorsabban forog, s a parlamentek és a népképviseletek munkájának is ehhez kell alkalmazkodnia. Az a törvényhozás, amely nem tud lépést tartani a históriával, nem méltó az időhöz. Nekünk tehát mindezeket a problémákat hosszas viták nélkül, a nemzet minden szent érdekének figyelembevételével, azzal a gyorsasággal, bölcseséggcl és elszántsággal kell elhatároznunk, amint azt a kül- és belpolitikai helyzet egyaránt parancsolja.’ Károly Huszár, 16 February 1920, NN I/1920, p. 6.

42 Ihalainen, Springs, p. 13.

43 ’ […] fogjanak össze az összes konstruktiv erők, és távolitsanak el a nemzet útjából mindenkit, aki most akár egyéni, akár pártszempontból akadályokat gördít annak a gondolatnak az útjába, hogy ez a nemzet külpolitikailag és belpolitikailag mint újjászervezendő […]” Károly Huszár, 16 February 1920, NN I/1920, p. 7.

44 István Rakovszky, 18 February 1920, NN I/1920, p. 14.

45 ‘Sohasem szabad elfelednie, hogy a házszabályoknak azon rendeltetésén kivül, hogy a tanácskozás zavartalan lefolyását biztosítsák, egy másik rendeltetésük is van, és ez az, hogy az ellenzéket a többség esetleges túlkapásai ellen megvédjék, mert a kisebbség is a parlamentnek integráns része, ellenzék nélkül egészséges parlamentáris élet nem fejlődhetik ki. Az ellenzék ellenfél, de nem ellenség.’ István Rakovszky, Speaker of the National Assembly, 18 February 1920, NN I/1920, p. 14.

46 Károly Huszár, 23 February 1920, NN I/1920, p. 31.

47 “[…] bölcs, üdvös, erélyes határozatokat vár tőlünk az egész ország.” Károly Huszár, 23 February 1920, NN I/1920, p. 31.

48 “ … pártkülönbség nélkül, jobbról és balról egyaránt minden párt és minden képviselő csak azt tegye és azt mondja ebben a teremben, ami a hazának és a nemzet egyetemes érdekének áll szolgálatában, és minden egyéni és minden részleges pártérdek háttérbe szoruljon ezzel szemben.” Károly Huszár, 23 February 1920, NN I/1920, p. 31.

49 Gábor Ugron, NN I/1920, 27 February 1920, p. 70. It must, however, be noted that for Ugron, too, ‘western constitutionalism’ was not irreconcilable with Hungarian nationalism, defiance of the Entente plans of Hungary’s borders, or Hungary’s leading role in Central Europe. In a comparative perspective, it was commonplace to use the ‘western ideals’ or ‘western model’ as catchwords in the post-war state-building debates, yet give them profoundly vernacular content when applied to domestic traditions and history; see Ihalainen, Springs, pp. 20, 29, 66.

50 L. Hubai, Magyarország XX. századi válastási atlasza, 1920–2000, 3 vols (Budapest, 2001), vol. I, p. 34; M. Ormos, Magyarország a két világháború korában, 1914–1945 (Debrecen, 2006), p. 90.

51 See, for example, János Esztergályos, 21 February 1923, NN X/1922, pp. 54–8.

52 The term planted question is used here to mean a parliamentary question presented by a member of the government party to the government itself, in order to highlight the government stance on the matter or create a favourable narrative of its actions. On this practice, see M. Roitto, Dissenting visions: the executive, parliament and the problematic Anglo-American Atomic Collaboration in the changes of British atomic foreign policy 1945–6 (Jyväskylä, 2015), pp. 109–10.

53 Kálmán Éhn, 7 March 1923, NN X/1922, p. 301.

54 Kálmán Éhn, 7 March 1923, NN X/1922, p. 307.

55 ’[…] egy kis türelemmel […]’ Kálmán Éhn, 7 March 1923, NN X/1922, p. 307.

56 ’A képviselő urakat újból figyelmeztetem arra, hogy az interpellálás épen a képviselő uraknak ad jogot a kormány ellenőrzésére, a képviselő urak mégis teljesen lehetetlenné teszik, hogy az interpelláló képviselő ur ezzel az alkotmányos jogával éljen.’ Károly Huszár, Speaker of the National Assembly, 7 March 1923, NN X/1922, p. 300.

57 János Esztergályos, 7 March 1923, NN X/1922, p. 334.

58 ’[…] hogy az internálótáborból szabadulnak emberek, akik 25.000 koronát tudnak egy Diószegi ügyvédnek fizetni […]’ János Esztergályos, 7 March 1923, NN X/1922, p. 335.

59 Károly Huszár, Speaker of the National Assembly, 7 March 1923, NN X/1922, p. 335–6.

60 ‘Feloszlatni!’ NN X/1922, p. 338.

61 Iván Rakovszky, Minister of the Interior, 7 March 1923, NN X/1922, pp. 339–40.

62 ‘Szerettem volna részletesen és hosszasan foglalkozni az internálótábor kérdésével, tekintettel azonban arra, hogy az idő igen messzire előrehaladt, tekintettel továbbá arra, hogy a Ház hangulata valóban nem alkalmas arra, hogy objektíve intéztük el azt a kérdést, igyekezni fogok mondandóimat rendkívül rövidre fogni.’ Iván Rakovszky, Minister of the Interior, 7 March 1923, NN X/1922, p. 340.

63 Iván Rakovszky, Minister of the Interior, 7 March 1923, NN X/1922, p. 340.

64 Ormos, Magyarország, pp. 86–7; Püski, Horthy-rendszer, p. 63; Romsics, Hungary, p. 175.

65 The Hungarian era of national awakening and the long-standing disillusion with Austrian rule had culminated in the revolution of 1848, as a part of the transnational revolutionary wave of 1848. On 15 March the Hungarian reformists had published their 12-point programme concerning constitution, civil rights and Hungarian autonomy within the Austrian Empire. Protests in Budapest had rapidly led to the overthrow of the Austrian officials and the establishment of an independent, Hungarian parliamentary government under Lajos Batthyany, with both Lajos Kossuth and István Széchenyi serving in ministerial positions. Of these, Kossuth represented the most radical and liberal ideals on political progress, constitutionalism and independence. In Hungarian historiography and history culture, the revolutionary spirit came to be personified in him. The revolutionaries were initially successful, as the Austrian Empire, having been caught off-guard with the European revolutions and on the brink of dissolution, was forced to comply with the demands of the Hungarians. However, after his ascension to the throne the young Emperor Francis Joseph revoked the concessions, which led to the Hungarian War of Independence of 1848–49. Eventually Austria, with the assistance of Russia, was able to subdue the Hungarians, and Kossuth ended up spending the rest of his life in exile. The revolution gradually became one of the cornerstones of Hungarian nationalist historiography and Kossuth its central cult figure, himself contributing to its construction by his spirited publicity and publication activity abroad. Cartledge, The Will, 198–228; H. Fischer, ‘Vorwort’, in: H. Fischer (ed.), Lajos Kossuth (1802–1894): Wirken – Rezeption – Kult (Hamburg, 2007), pp. 8–12.

66 ‘A magyar nemzet […] emlékezik meg az 1848. évi március hó tizenötödikéről, amely napon a nemzet dicső fiai az alkotmányos szabadságnak és a jogegyenlőségnek izzó hazaszeretetükben fogant fenkölt eszményei mellett hitvallást tettek, szent lelkesedésükkel az egész nemzetet áthatották, s az ezeréves hazának az új idők szellemében való fejlődéséhez irányt jelöltek […] E nap szellemében valósultak meg azok a korszakot jelentő törvényhozási alkotások, amelyek az alkotmányos jogokat a nemzet minden osztályára kiterjesztették.’ Törvényjavaslat március tizenötödikének nemzeti ünneppé nyilvánításáról / Bill concerning the declaration of 15 March as a national holiday, 18 October 1927, Képviselőházi irományok (Bills and motions of the House of Representatives, hereafter KI) 268/VI/1927, p. 83.

67 ‘[…] az egész nemzet tisztelettel övezi, mert őbenne látja inkarnálva a magyar nemzeti öncélúság, függetlenség, a nemzeti akarat, erő és önérzet szent eszméit.’ István Rubinek, 7 November 1927, Képviselőházi napló (Protocols of plenary sessions of the House of Representatives, hereafter KN) VI/1927, p. 227.

68 Törvényjavaslat Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvénybeiktatásáról / Bill concerning the commemoration of Lajos Kossuth's undying memory and merit, 24 October 1927, KI 293/VI/1927, p. 304.

69 ‘[…] az első magyar felelős ministerium […].’ István Rubinek, 7 November 1927, KN VI/1927, p. 225.

70 ‘[…] a modern, demokratikus Magyarország […].’ István Rubinek, 7 November 1927, KN VI/1927, 227.

71 István Rubinek, 7 November 1927, KN VI/1927, pp. 225–6.

72 ‘Kossuth nem osztályokért küzdött! Kossuth nem az osztályuralmat hirdette, hanem igenis a nemzeti egységet és a nemzeti nagyságot, és a nemzeti nagysággal kivánta egyformán felruházni és boldogítani a legszegényebb munkást s a paloták és birtokok hatalmas urát. Ez a Programm, amelyet mi is kívánunk, csak más eszközökkel és más jelszavakkal Kossuth szellemében szolgálni.’ Aladár Erdélyi, 7 November 1927, KN VI/1927, p. 229.

73 ‘Azt mondják, Magyarországnak ezeréves alkotmánya van. Elismerem, hogy ezeréves alkotmánya van, ne feledjük azonban el, hogy ez csak irott alkotmány; valóságos alkotmány csak egy volt: a mindenkori császárnak akarata […] Az országgyűlést, ha összehivták, jó volt, ott tessék-lássék forma szerint elintézték az ujonc-megajánlás kérdését, ennél tovább a császárok nem mentek. A magyar alkotmánynak azonban volt mégis egy virulens része, a belügyi része, az a része, amellyel a magyar alkotmány birtokában az uralmon levő osztály a jobbágyokkal, a falu szegényeivel, a föld népével szabadon rendelkezhetett. Ezt azután bőségesen ki is használta hatalmának gyarapitására […].’ Géza Malasits, 7 November 1927, KN VI/1927, p. 236.

74 Géza Malasits, 7 November 1927, KN VI/1927, p. 236.

75 Aladár Széchenyi, 25 November 1927, Felsőházi napló (Protocols of plenary sessions of the Upper House, hereafter FN) II/1927, p. 7.

76 Albert Berzeviczky, 25.11.1927, FN II/1927, p. 8.

77 Gyula Wlassics, Speaker of the Upper House, 25.11.1927, FN II/1927, pp. 4–5. See also G. Romsics, Myth and Remembrance: The Dissolution of the Habsburg Empire in the Memoir Literature of the Austro-Hungarian Political Elite (Boulder, 2006).

78 István Bethlen, Prime Minister, 25 November 1927, FN II/1927, p. 11.

79 Boros and Szabó, Parlamentarizmus, pp. 304, 353–360, 374; Püski, Horthy-rendszer, 7–8, 259; I. Romsics ‘The Nature of the Horthy Regime, 1920–1944’ In: M. Hokkanen,T. Laine-Frigren and T. Särkkä (eds), Matkoja aatehistoriaan. Esseitä Anssi Halmesvirralle (Jyväskylä, 2017), pp. 199–200.

Additional information

Notes on contributors

Ville Häkkinen

Ville Häkkinen is a postdoctoral researcher at the Department of History and Ethnology in the University of Jyväskylä, Finland. He defended his PhD thesis entitled ‘From Counterrevolution to Consolidation? Language of nation-building in the Hungarian parliamentary debates, 1920–1928’, at the University of Jyväskylä in 2019 (http://urn.fi/URN:ISBN:978-951-39-7766-5.) His research interests include the study of political language, nation-building, and history politics.